A honvédelmi miniszter alapította 1992. július 28-án. Az első rendszerváltozás utáni honvédelmi érem. Azoknak volt adományozható, akik 1945. május 9-éig önként jelentkeztek és felvétettek a Magyar Honvédségbe illetve a honvédségen kívüli náciellenes katonai alakulatokba.
Három alkalommal, utoljára 1993. decemberében adományozták összesen 4500 személynek, köztük 1000 főnek posztumusz.

A Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség javaslatára a honvédelmi miniszter 1992 júniusában kiadott rendeletével erkölcsi elismerésben részesítette azokat a 45-ös katonákat, akik az 1944. dec. 21-én összeült Ideiglenes Nemzetgyűlés által megalakított Ideiglenes Nemzeti Kormány határozata alapján felállított Magyar Honvédség megszervezésében és tevékenységében részt vettek, harcoltak a nácizmus ellen.