Készült 1704 és 1707 között. Anyaga réz, átmérő 32 mm. (KM#264, EH#1133a)
II. Rákóczi Ferenc (Borsi, 1676. március 27. – Rodostó, 1735. április 8.) I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona gyermeke.
Neve az 1703-ban indított Habsburg-ellenes szabadságharccal függ össze, amely az 1711-es szatmári békekötéssel ért véget.
A szabadságharc anyagi fedezetére a kezdeti éveiben dukátot és ezüst pénzeket veretett, de a külföldi fegyvervásárlások hamar kiszippantották az országból a jó minőségű pénzeket. Ezért Rákóczi kockázatos lépésre szánta el magát a belföldi pénzforgalom kielégítésére.
Lengyel mintára polturákat veretett egy, tíz és húszas címletekben. Vörösréz anyaguk miatt „verespénz”-nek is hívták, a katonák pedig – a legtöbbjükön olvasható Rákóczi jelszó a „Pro Libertate” (A szabadságért) miatt – „libertás”-nak. Szemben az ezüst pénzek "pengő" hangjával a hangja után "kongó"-nak is nevezték .
Az aranyhoz és ezüsthöz szokott lakosság körében nem volt közkedvelt a rézpoltura, főleg nem a kereskedők körében, akiknek kötelező volt elfogadni.
A rézpoltura önmagában nem volt érték, nem volt „értékpénz”, fedezetét a Rákóczi-birtokok adták, forgalma csak a belé vetett bizalomtól függött, aminek alapja az volt, hogy a nehéz gazdasági helyzet elmúltával az állam majd átváltja ezüst- vagy aranypénzre.
Ahogy az lenni szokott, a verdék hamar átlépték a megengedett pénzmennyiség verését, a hadi kiadásokra hatalmas mennyiségben készültek a polturák. Ráadásul, mivel csak olcsó réz kellett hozzá, hamisítani is kezdték.
1707-ben az ónodi országos gyűlésen (jogilag nem országgyűlés!) nem csak a Habsburg-ház trónfosztását mondták ki, hanem gazdasági kérdésekkel is foglalkoztak. Leszállították a libertások értékét, a XX polturát 8, a X polturát 4 polturára értékelték le és megkülönböztetésül a „Szűz Mária a kis Jézussal” ellen-jegyet verték rá.
A hitelvesztést innentől fogva semmilyen rendelettel nem lehetett visszafordítani, hiszen eddig sem szívesen használták, külföldön pedig el sem fogadták.
1708-tól - pl. ágyú öntéshez felhasználandó - elkezdték bevonni a polturákat, a megmaradtakat pedig mázsaszámra, rézárban adták el külföldre.
Ez a pénzügyi katasztrófa is hozzájárult a szabadságharc bukásához.
Jó néhány érme azonban túlélte a nehéz időket, és a magyar lakosság között mint a nemzeti függetlenség szimbólumát még két évszázadon át hordták nyakláncon és zsebóraláncok díszeként.
Poltura: a lengyel „poltrak” szóból, jelentése „másfeles” (azaz másfél grosz értékű).